Fürdőszoba a tetőtérben – a stílus vagy funkció a fontos?

Károly Somlósi

8 perc

Amit a cikkből megtanulhatunk

Hogyan létesítsünk fürdőszobát a tetőtérben

Milyen legyen a tetőtéri fürdőszoba stílusa

Zuhanyzóval vagy káddal lesz jobb

Ablak a tetőtéri fürdőszobában

Egy tetőtéri fürdőszobát nem könnyű kialakítani. Gondos tervezést, előkészítést és megfelelő anyagválasztást igénylő művelet.

Bár városból származom, de most vidéken élek. És napról napra erősödik bennem az érzés, hogy életem hátralévő részét itt akarom tölteni. A problémám mindössze annyi, hogy a nagyszüleimtől örökölt kis házacska annak ellenére, hogy szinte folyamatosan javítok és újítok benne valamit makacsul ellenáll annak, hogy modern, kényelmes lakássá váljon. És bár élvezem az életet a házikóban, lelkem mélyén tudom, hogy előbbutóbb az egészet át kell építenem.  

 Most épp a fürdőszoba kialakításával foglalkozom. Az egyetlen lehetőségem, ha a fürdőszobát a tetőtérben alakítom ki. Igaz, hogy fel kell majd menni a lépcsőn minden egyes alkalommal, ha tisztálkodni akarok, de egyszerűen máshol nem férne el. Majd talán kádat használok, ha egyáltalán elfér, hogy legalább ennyi kényelmem legyen. A munkálatok megkezdése előtt informálódtam: beszéltem egy építész barátommal, és meglátogattam néhány ismerősömet, akiknek szintén emeleti, vagy tetőtéri fürdőjük van otthon. 

Tetőtéri fürdőszobát a semmiből – a kezdetek 

Ha a padlástérben szeretnénk bármilyen helyiséget kialakítani, az első lépés annak felmérése, hogy mekkora az a felület, amit érdemben tudunk használni, ahol – meglátásom szerint – legalább 1,90 m a belmagasság. A ferdetetők kialakítása miatt ugyanis a tetőterek széle – még a szokásos térdfalak alkalmazása esetén is – viszonylag alacsony, ahová csak lehajolva tudunk eljutni. Persze ezen helyekre is tehetünk pl. tárolókat, kisebb szekrényeket, de egy fürdőszoba esetében a kád vagy a zuhanyzó, a mosdó nem kerülhet ilyen helyre, vagy igen kényelmetlen lesz a használatuk.
fürdőszoba
Fürdőszoba
 
Aztán: ha fürdőszobát tervezünk a tetőtérbe, fontos, hogy a tetőtér páraáteresztő hőszigeteléssel rendelkezzen. Ezt például a kőzetgyapotból készült szigetelőanyagok alkalmazásával tudjuk elérni. Egy nem megfelelően szigetelt, hideg tetőfelülettel érintkező forró, nedves levegő kicsapódik. És a tetőn vagy a falakon lévő nedvesség az első lépés a penészesedési problémákhoz. Természetesen a penészesedés elkerüléséhez szükséges a helyiség megfelelő és gyakori szellőztetése is. A fürdőszobánk használhatóságát befolyásolja a tetőtér széleinél kialakított térdfalak magassága is. Ideális esetben a térdfal legalább 110 cm legyen. Ilyen magasság mellett, ha máshova nem tudjuk telepíteni, a bidé és a WC-csésze már közvetlenül mellé helyezhető. Mosdót, zuhanyzót vagy kádat inkább magasabb beltérbe, mondjuk egy, a fürdőszoba falaként kialakított tetőtéri válaszfal mellé tennék.
fürdőkád
Fürdőkád


Tetőtéri fürdőszoba zuhanyzóval 

A fürdőszoba kialakításakor választhatunk zuhanykabin és kád között. Mivel azonban a tetőtérben vagyunk, minden egy kicsit bonyolultabb. A zuhanykabint csak olyan részre tehetjük, ahol elég nagy a belmagasság és rendelkezésre áll legalább 1 – 1,5 m2-es terület. Ha ennél valamelyest több helyünk van, olyan zuhanyzót is beépíthetünk, melyek kényelmi funkciókkal szolgálnak (oldalsó fúvókák, esőzuhany stb.) vagy akár a modern hatású zuhanytálca nélküli kialakítás is megvalósítható. Ha kádra vágyunk, figyelni kell arra, hogy a kádba kényelmesen beléphessünk. A kád egyik oldalán ehhez jó, ha legalább 2,2 m-es belmagasságunk van, Ez megkönnyíti a fürdés utáni törülközést is.

 

Romantikus nyári este a fürdőszobában 

Most már látható, hogy egy tetőtéri fürdőszoba elrendezése nem egyszerű kérdés, ami előzetes tervezést és átgondolást igényel. Az építőanyagok, stílusok, színek hatalmas választéka számos lehetőséget ad a megvalósításra, a fürdőszoba megjelenésére.
Tetőtér
Tetőtér
Egy dolgot még nem érintettünk: fontos, hogy legyen(ek) ablak(ok) a fürdőszobán – nyilván egy tetőtéri ablakról van szó. Ez nem csupán a fényt engedi be, de a korábban említett szellőztetésnél is fontos szerepe lesz. Érdemes itt is megjegyezni, hogy ha az ablakot a kád fölé helyezzük, akkor bár egy tiszta nyári este élvezhetjük a csillagok és talán a hold látványát, de a nyitás-záráshoz valószínűleg be kell lépnünk a kádba. Vagy ez a kis kellemetlenség legyen a romantika ára? 

 

FAQ

Hogyan létesítsünk fürdőszobát a tetőtérben?
Ha a padlástérben szeretnénk bármilyen helyiséget kialakítani, az első lépés annak felmérése, hogy mekkora az a terület, amit érdemben tudunk használni. Elmondható, hogy csak a tetőrétnek azt a részét tudjuk érdemben használni, ahol legalább 1,90 m a belmagasság. A ferdetetők kialakítása miatt ugyanis a tetőterek széle – még a szokásos térdfalak alkalmazása esetén is – viszonylag alacsony, ahová csak lehajolva tudunk eljutni. Persze ezen helyekre is tehetünk pl. tárolókat, kisebb szekrényeket, de egy fürdőszoba esetében a kád vagy a zuhanyzó, a mosdó nem kerülhet ilyen helyre, vagy igen kényelmetlen lesz a használatuk.
Mire kell figyelni egy tetőtéri fürdőszoba kialakítása során?
Ha fürdőszobát tervezünk a tetőtérbe, fontos, hogy a tetőtér páraáteresztő hőszigeteléssel rendelkezzen. Ezt például a kőzetgyapotból készült szigetelőanyagok alkalmazásával tudjuk elérni. Egy nem megfelelően szigetelt, hideg tetőfelülettel érintkező forró, nedves levegő kicsapódik. És a tetőn vagy a falakon lévő nedvesség az első lépés a penészesedési problémákhoz. Természetesen a penészesedés elkerüléséhez szükséges a helyiség megfelelő és gyakori szellőztetése is. A fürdőszobánk használhatóságát befolyásolja a tetőtér széleinél kialakított térdfalak magassága is. Ideális esetben a térdfal legalább 110 cm legyen. Ilyen magasság mellett, ha máshova nem tudjuk telepíteni, a bidé és a WC-csésze már közvetlenül mellé helyezhető. Mosdót, zuhanyzót vagy kádat inkább magasabb beltérbe, mondjuk egy, a fürdőszoba falaként kialakított tetőtéri válaszfal mellé célszerű tenni.
Zuhanyzóval vagy káddal lesz jobb a tetőtéri fürdőszoba?
A fürdőszoba kialakításakor választhatunk zuhanykabin és kád között. Mivel azonban a tetőtérben vagyunk, minden egy kicsit bonyolultabb. A zuhanykabint csak olyan részre tehetjük, ahol elég nagy a belmagasság és rendelkezésre áll legalább 1 – 1,5 m2-es terület. Ha ennél valamivel több helyünk van, olyan zuhanyzót is beépíthetünk, melyek kényelmi funkciókkal szolgálnak (oldalsó fúvókák, esőzuhany stb.) vagy akár a modern hatású, zuhanytálca nélküli kialakítás is megvalósítható. Ha kádra vágyunk, figyelni kell arra, hogy a kádba kényelmesen beléphessünk. A kád egyik oldalán ehhez jó, ha legalább 2,2 m-es belmagasságunk van, Ez megkönnyíti a fürdés utáni törülközést is. Általánosságban elmondható, hogy ha nagyobb helyünk van, válasszuk a kádat, ha kevesebb, akkor a zuhanyt.
Mire kell figyelni az ablak elhelyezésénél a tetőtéri fürdőszobában?
Fontos, hogy legyen(ek) ablak(ok) a tetőtéri fürdőszobán – nyilván tetőtéri ablakokról van szó. Az ablakokon nem csupán a fényt engedjük be, de a szellőztetésnél is fontos szerepük van. Érdemes megjegyezni, hogy ha az ablakot a kád fölé helyezzük, akkor - bár egy tiszta nyári este élvezhetjük a csillagok és talán a hold látványát -, de a nyitás-záráshoz valószínűleg be kell lépnünk a kádba. Vagy ez a kis kellemetlenség lehet a romantika ára? 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

AJÁNLJUK:

Pince szigetelés ásványgyapottal: Hogyan csináld magadnak?

Szívesen szigetelnéd pincédet, de nem tudod, hogy hogyan és mivel kezdj neki? Most mutatunk egy megoldást, amely tartós, és hosszú távon rendkívül költséghatékony. A kőzetgyapot hőszigetelést szinte gyermekjáték felhelyezni, de ehhez egy pár dologra oda kell figyelni.