Gondoltad volna? Ilyen régóta hasznosítják a napenergiát

Eszes Ádám

4 perc

Már időszámításunk előtt rájöttek, hogy a napsugarak segítségével tüzet lehet gyújtani. Először még csak lencsék segítségével, később már tükörrendszerrel használták ki a Nap adta lehetőségeket. Az első naperőművet ugyan jóval később adták át, de még így is korábban, mint gondolnánk.

Lassan eljön az az idő, amikor a napenergia előállítása olcsóbb lesz, mint több fosszilis energiahordozó használata. Az, hogy az emberiség eddig eljutott egy olyan hosszú folyamat következménye, ami már időszámításunk előtt elkezdődött.

Az i.e. 7. századból származnak azok a leletek, amelyek arra utalnak, hogy üveglencsék segítségével gyűjtötték egybe a nap energiáját, hogy így tüzet gyújtsanak. Az ókori rómaiak és a görögök már az i.e. 3. században tükörrendszerek segítségével gyújtották meg a vallási rituálékhoz használt fáklyáikat.

I.e. 212-ben a feljegyzések alapján Arkhimédesz bronz pajzsok segítségével fókuszált napfénnyel gyújtott fel egy ellenséges hajót. Ugyan erre semmilyen tárgyi bizonyítékot nem találtak, a görög haditengerészet megépítette a leírás alapján az eszközt a 70-es években és sikeresen lángra lobbantottak egy fából készült hajót.

Az I. és a IV. század között hatalmas, déli fekvésű tükrökkel szerelték fel a híres római fürdőket, hogy a bejövő napfény segítségével biztosítsák a kellemes hőmérsékletet.

A napfény első, modern hasznosítási módja 1767-ben készült el. Egy svájci tudós, Horace de Sassure épített a házára egy napkollektort. Ezt később Sir John Herschel egy Afrika-expedíción használta főzésre az 1800-as évek elején.

A napfény fotovoltaikus hatását Alexandre Edmond Becquerel francia fizikus demonstrálta először sikeresen 1839-ben. A 19 éves fizikus még abban az évben megépítette a világ első fotovoltaikus elemét.

A nemzetközi űrállomás fő energiaforrása a hatalmas napelemrendszer.

Az első modern napelem

Az amerikai Charles Fritts nevéhez fűződik az első olyan napelem, amely valamelyest hasonlít a manapság használt eszközökre. Az 1883-ban megépített napelem hatékonysága 1% körül volt, azaz ilyen hatékonysággal tudta hasznosítani a napenergiát. Fritts félvezető szelént vont be vékony aranyréteggel és ezzel volt képes áramot termelni a modern napelemekhez hasonló elven.

Az első modern félvezető napelem szabadalmát Russel Ohl jegyezte be 1946-ban, de az első hatékony napelemet csak 8 évvel később mutatták be a Bell Laboratories munkatársai. A napelemes fejlesztések először akkor váltak széles körben ismertté, amikor az Egyesült Államok 1958-ban a Vanguard-1 nevű műhold megépítésekor napelemeket is felhasznált.

A következő évtizedekben folyamatos fejlesztés alatt álltak a napelemek, de az áruk viszonylag magas maradt, ami elsősorban azért történhetett, mert lakossági felhasználás helyett elsősorban az űriparban próbálták meg hasznosítani a technológiát. A földi felhasználás fejlesztése végül azután indult be, hogy több nagyvállalat is beszállt napelemekkel foglalkozó cégekbe.

1982-ben lépte át a világ napelemes energiatermelése a 9 megawattot. Napjainkra pedig sorra nyílnak az egyre több energiát egyre olcsóbban előállító napelemfarmok és a napenergia előállítását egyre többen otthonaikban is megengedhetik maguknak.


Figyelmébe ajánljuk további cikkeinket: Fenntartható fejlődés, megújuló energiaforrásoko. Építkezés fenntartható módon – tervezési alapelvek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

AJÁNLJUK:

Kőzetgyapot és napelem? A legjobb párosítás!

Ki ne szeretné, ha új házában minél alacsonyabb lenne a rezsiköltség? Rengeteg megoldás létezik arra, hogy minél kevesebbet kelljen költeni, ezek kombinációja pedig még nagyobb spórolást eredményezhet. Az egyik ilyen a kőzetgyapot szigetelés és az alternatív energiaforrás felszerelése.