Házépítés előregyártott modulokból

A ROCKWOOL szerzői

6 perc

Álomházuk megvalósítását tervező építtetők számos építési technológia közül választhatnak. Az egyes megoldási módozatok esetében azonban jelentős eltérések lehetnek mind az egész beruházás megvalósítási költségeiben, mind annak időtartamában. Nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy a választott építési technológia hatással lesz a ház üzemeltetési olyan paramétereire is, mint például energiahatékonyság, tartósság vagy az akusztikai jellemzők. Jelenleg a tégla, mint a klasszikus falazóelem felhasználása a legnépszerűbb, de az utóbbi években megnőtt az érdeklődés az előregyártott elemeket vagy modulokat alkalmazó technológiák iránt. Hogyan is néz ki ez? Mit lehet tudni róla?

Házépítés előregyártott elemekből – a modultechnológia

A ház építése hosszú és költséges folyamat, mely magában foglalja az előkészítési, tervezési és kivitelezési szakaszokat. Sokan főként a ház építésével kapcsolatban aggódnak, melynek során rossz esetben konfliktusba keveredhetünk a kivitelezőkkel: gondoljunk csak a nem teljesített határidőkre, vagy esetleg megbízhatatlan, rossz minőségű munkára. Ez ugyanis kihathat a jövőbeli otthonunk minőségére. Ugyanakkor a jelenlegi tendencia az, hogy az építtetők gyors és teljes körű projektkivitelezésre törekszenek, anélkül, hogy az olyan építőanyagokon takarékoskodnának, amelyek hatással vannak az épület későbbi energiafelhasználására. Ezekre az igényekre választ adhat a moduláris házépítési technológia, amely lehetővé teszi a házépítés folyamatának felgyorsítását és viszonylagos egyszerűsítését.

Az új házak építésének egyik különleges módját képviselik tehát az előregyártott elemekből, vagy másnéven ún. modulokból épülő házak.

Sokan aggódnak az ilyen házak minőségével kapcsolatban, főleg azon pontok miatt, ahol az egyes elemek találkoznak és összeszerelésre kerülnek. Vajon mennyire pontosan csatlakoznak, marad-e hézag köztük? A modulok gyártása egy csarnokban, zárt térben végzett munka eredménye, ami eleve biztonságosabb és kényelmesebb, valamint pontosabb munkavégzésre ad lehetőséget, mint a szabadban, sokszor kedvezőtlen időjárással is megküzdve végzett építkezés, ami a hagyományos házépítési módszerekre inkább jellemző. Azaz a fenti aggodalmak feleslegesek.

Mind a moduláris, mind az előre gyártott házak általában vázas technológiával készülnek. A gyártók általában a többféle elkészültségi szinten kínálják az épületeket, a zárt héjatól a teljes belső befejezésig, beleértve a fürdőszobát, a konyhát és a beépített szekrényeket. Természetesen az ügyfél is kiválaszthatja a házba kerülő anyagokat.

Sok esetben, – igény esetén – lehetőség van az alapvetően a modul egységekbe kínált építőanyagok magasabb minőségű anyagokra történő cseréjére is. Tehát a szokásos ablakokat lecserélheti jobb szigetelő tulajdonságokkal rendelkező ablakokra, vagy a szokásos ásványgyapot helyett kiváló minőségű, éghetetlen kőzetgyapotot kérhet a szigetelőrétegekbe.

 

A moduláris házépítés előnyei

Az előregyártott házpanelek a következő években teret nyerhetnek, köszönhetően rugalmasságuknak a különböző projektek megvalósításában. Az előregyártott technológia kiválasztásával lehetőség nyílik a projekt konkrét szabványokhoz és megoldásokhoz való igazítására, ami kihat az építésvezetés magas színvonalára és a hibák minimalizálására. Az előregyártás különösen jól működik az egyszerű körvonalúés alakzatú építmények esetében.

Építkezés szinte pillanatok alatt – ez jól hangzik. Ennek a technológiának ugyanis az egyik legnagyobb előnye az építkezés gyorsasága, amely lehetővé teszi, hogy néhány hét vagy kis túlzással pár nap alatt megépüljön a ház, ami az anyagárak és az időjárás ingadozása mellett fontos.

Azt is meg kell jegyezni, hogy az ilyen technológiával épült házak vékonyabb falainak köszönhetően az épület hasznos területe körülbelül 10-15%-kal nő. A modulházak másik előnye, hogy az elemek ellenőrzött gyártási körülmények között történő gyártásából adódóan magas minőséget biztosítanak, ami garantálja a kivitelezés pontosságát és az időjárási hatások elleni védelmet. Ezen túlmenően ez a technológia környezetbarátabb is, mivel kevesebb anyagot és energiát igényel, mint a hagyományos építési módok.

Az előre gyártott elemek hátrányai

Egyik hátrány, hogy a moduláris technika valamivel drágább, mint a hagyományos építrkezési módok: akár 10-20%-kal is költségesebb lehet a szokásos építéshez képest. A magasabb építési költségek viszont számos olyan plusz szolgáltatást tartalmaznak, mint például a szállítás, a koordináció és tanácsadás a ház építésével kapcsolatban.

További hátrány lehet, hogy az építési terület teherautók és daruk számára elérhető kell legyen, azaz az oda vezető utaknak alkalmasaknak kell lenniük a teherforgalom átbocsátására. Ezen járművek ugyanis elengedhetetlenek a nagyobb előgyártott házelemek szállításához és összeszereléséhez.

Az építés élénk sebessége szükségessé teszi, hogy az építtető már az építkezés elején rendelkezzen az építkezéshez szüskéges teljes pénzügyi forrással – ez nehézséget jelenthet olyan esetben, ha bankhitelre van szükségünk és a hitelelbírálásra kell várnunk. Ezzel ellentétben a hagyományos téglából készült technológia, esetében az építkezést lépésekre lehet osztani.

Összességében azonban elmondható, hogy a moduláris építkezés vonzó alternatva lehet a hagyományos technológiával szemben, hiszen a kivitelezés gyorsasága elvitathatatlan előnye. Talán emiatt választják egyre többen.

 

Vélemény, hozzászólás?

AJÁNLJUK:

Elakadtál az ablakok körüli hőszigetelés felrakásánál? Itt a segítség

A kőzetgyapot hőszigeteléssel viszonylag könnyű dolgozni, hiszen egy könnyen kezelhető anyagról van szó. Azonban előfordul, hogy a profik is elakadnak a homlokzati szigetelés installálásánál, főként a nyílászáró körüli részek okoznak nehézséget. Ehhez nyújt segítséget a cikkben levő videó.