Teljes értékűvé tett belső terek a kis lakásokban

A ROCKWOOL szerzői

9 perc

Amit a cikkből megtanulhatunk

A kis méretű lakások egyre népszerűbbek

Multifunkcionális bútorokkal több teret nyerhetünk

Összecsukható asztalokkal és székekkel még vendégeket is fogadhatunk

Az ingatlanpiacon az elmúlt években erős áremelkedés volt megfigyelhető, mégha ez a trend az utóbbi hónapokban megfordulni is látszott a vírushelyzet okán. Mindent összevetve azért elmondhatjuk, hogy a lakásárak, különösen Budapesten és a nagyobb városokban jelentősen magasabbak, mint 5-10 évvel ezelőtt. És bár a kisebb lakások négyzetméter ára talán magasabb, az áruk azért valamivel még mindig alacsonyabb.

A lakáspiacon számos, kisebb méretű lakást találhatunk, főleg egyszobás lakások, garzonok formájában. Kisebb lakásban élve talán nagyobb kihívást jelent az évek alatt felhalmozott, a mindennapi életünkhöz szükséges dolgok tárolása. Vizsgáljuk meg, hogyan élhetünk úgy egy ilyen lakásban úgy, hogy közben ne kelljen lemondani kényelmünkről.

Akár stúdió lakást, akár egy kis másfélszobás lakást rendezünk is be, javasoljuk, hogy a rendelkezésre álló helyet méretre szabott bútorokkal „töltsük fel“. A kis lakás berendezésének kilakításakor figyeljünk a részletekre, és ne féljünk a hagyományostól eltérő megoldásoktól.

Tároló – padlótól a plafonig

A kisebb lakások esetében a szabad helyek optimáis kihasználása kiemelt feladat. Ha helyet szeretnénk spórolni, akkor nélkülözhetetlen a beépített szekrények használata, melyet sok esetben egyedileg kell tervezni és legyártatni.

A kis lakások berendezése kreativitást igényel
Beépített szekrányek és biciklitároló egy 23 m2-es lakásban

Multifunkcionális bútorok

Ha csupán egyetlen olyan fal van a lakásban, amelyhez szekrényeket tudunk tolni akkor nemcsak centiméterekkel kell „egyensúlyozni“, hanem érdemes olyan bútorokat használni, melyek egyszerre több funkciót is ellátnak. Ilyen lehet a szekrény kihúzható vagy lenyitható ággyal.

A kis lakások berendezése kreativitást igényel
23 m2-es lakás nappalijának berendezése. A bútorok funkciói (kihúzható ágy és dobogó) és elrendezése minden centimétert jól kihasznál.
A kis lakások berendezése kreativitást igényel
Emelt dobogó és teljes értékű konyha: beépített mosogatógéppel, hűtőszekrénnyel, sütővel.
A kis lakások berendezése kreativitást igényel
A dobogó alá egy teljes méretű franciaágy került, amely kanapéként is szolgál.
A kis lakások berendezése kreativitást igényel
Ez egy 36 m2-es lakás kilakaítása. A hálófülke elválasztható a nappalitól.

Konyhai megoldások

Egy kis konyha kialakításakor arra mindenképp figyeljünk, hogy minél nagyobb munkafelületet hozzunk létre a mosogató és a főzőlap között. Ha ez alá egy kihúzható modult is teszünk, értékes további felületet kapunk.

A kis lakások berendezése kreativitást igényel
A konyha kicsi, de elegáns és praktikus: az étkezőasztal a konyha munkaterületének meghosszabbításává vált, melyet emelt bárszékekekkel egészítettek ki.
A kis lakások berendezése kreativitást igényel
Ez egy 37 m2-es keskeny, hosszúkás alakú lakás. Sok és visznylag nagy tárolókkal itt is teljes értékű konyhát sikerült kialakítani: beépített hűtőszekrény, sütő, mikrohullámú sütő, mosogatógép.

Bizonyos esetekben egy belső tér is több funkcióval szolgálhat a kis lakásokban. A konyha a nappali részévé válhat, de egy panel elfordításával el is tűnhet.

A kis lakások berendezése kreativitást igényel
A kis lakások berendezése kreativitást igényel
Ebben a 25 m2-es lakásban ötletes megoldással alakították ki a konyha és a nappali szimbiózisát.

Mobil, összecsukható étkezőasztalok, egymásba rakható székek

Ha több embert szeretnénk vendégül látni egy kis méretű lakásban, akkor mi lehetne praktikusabb, mint a kinyitható-összecsukható asztalok és székek használata. Mielőtt ezeket elővesszük, persze ágyunkat érdemes betolni / felhajtani, hogy legyen elég helyünk a vendégek fogadására.

A kis lakások berendezése kreativitást igényel
Összecsukható étkezőasztal kerekeken a nappaliban, maximum 8 fő számára.
A kis lakások berendezése kreativitást igényel
Dobogó munkasarokkal, amely alá betolható az ágy.

Összegezve, ha kisméretű lakásban szeretnénk élni, kicsit másképp kell gondolkodnunk a rendelkezésre álló belső terek kialakításáról. Ahhoz, hogy teljes értékű funkcióval bíró helyiségeink legyenek, multifunkcionális bútorokat, összecsukható és nyitható ágyakat, asztalokat és székeket, valamint olykor szokatlan megoldásokat is érdemes alkalmaznunk.

Vélemény, hozzászólás?

AJÁNLJUK:

Ezért fontos a zajmentesség

Ha nem lenne hangszigetelő tulajdonsága az épületeknek, akkor a legapróbb zajt is hallanánk közvetlen környezetünkből a nap 24 órájában. Ez ellehetetlenítene minden, pihenéssel kapcsolatos tevékenységet. A hosszú távú zajterhelés halláskárosodáshoz vezet, de más okból sem ajánlott sokáig tűrni a kellemetlen hanghatásokat.