Teljes értékűvé tett belső terek a kis lakásokban

Károly Somlósi

9 perc

Amit a cikkből megtanulhatunk

A kis méretű lakások egyre népszerűbbek

Multifunkcionális bútorokkal több teret nyerhetünk

Összecsukható asztalokkal és székekkel még vendégeket is fogadhatunk

Az ingatlanpiacon az elmúlt években erős áremelkedés volt megfigyelhető, mégha ez a trend az utóbbi hónapokban megfordulni is látszott a vírushelyzet okán. Mindent összevetve azért elmondhatjuk, hogy a lakásárak, különösen Budapesten és a nagyobb városokban jelentősen magasabbak, mint 5-10 évvel ezelőtt. És bár a kisebb lakások négyzetméter ára talán magasabb, az áruk azért valamivel még mindig alacsonyabb.

A lakáspiacon számos, kisebb méretű lakást találhatunk, főleg egyszobás lakások, garzonok formájában. Kisebb lakásban élve talán nagyobb kihívást jelent az évek alatt felhalmozott, a mindennapi életünkhöz szükséges dolgok tárolása. Vizsgáljuk meg, hogyan élhetünk úgy egy ilyen lakásban úgy, hogy közben ne kelljen lemondani kényelmünkről.

Akár stúdió lakást, akár egy kis másfélszobás lakást rendezünk is be, javasoljuk, hogy a rendelkezésre álló helyet méretre szabott bútorokkal „töltsük fel“. A kis lakás berendezésének kilakításakor figyeljünk a részletekre, és ne féljünk a hagyományostól eltérő megoldásoktól.

Tároló – padlótól a plafonig

A kisebb lakások esetében a szabad helyek optimáis kihasználása kiemelt feladat. Ha helyet szeretnénk spórolni, akkor nélkülözhetetlen a beépített szekrények használata, melyet sok esetben egyedileg kell tervezni és legyártatni.

Beépített szekrányek és biciklitároló egy 23 m2-es lakásban

Multifunkcionális bútorok

Ha csupán egyetlen olyan fal van a lakásban, amelyhez szekrényeket tudunk tolni akkor nemcsak centiméterekkel kell „egyensúlyozni“, hanem érdemes olyan bútorokat használni, melyek egyszerre több funkciót is ellátnak. Ilyen lehet a szekrény kihúzható vagy lenyitható ággyal.

23 m2-es lakás nappalijának berendezése. A bútorok funkciói (kihúzható ágy és dobogó) és elrendezése minden centimétert jól kihasznál.
Emelt dobogó és teljes értékű konyha: beépített mosogatógéppel, hűtőszekrénnyel, sütővel.
A dobogó alá egy teljes méretű franciaágy került, amely kanapéként is szolgál.
Ez egy 36 m2-es lakás kilakaítása. A hálófülke elválasztható a nappalitól.

Konyhai megoldások

Egy kis konyha kialakításakor arra mindenképp figyeljünk, hogy minél nagyobb munkafelületet hozzunk létre a mosogató és a főzőlap között. Ha ez alá egy kihúzható modult is teszünk, értékes további felületet kapunk.

A konyha kicsi, de elegáns és praktikus: az étkezőasztal a konyha munkaterületének meghosszabbításává vált, melyet emelt bárszékekekkel egészítettek ki.
Ez egy 37 m2-es keskeny, hosszúkás alakú lakás. Sok és visznylag nagy tárolókkal itt is teljes értékű konyhát sikerült kialakítani: beépített hűtőszekrény, sütő, mikrohullámú sütő, mosogatógép.

Bizonyos esetekben egy belső tér is több funkcióval szolgálhat a kis lakásokban. A konyha a nappali részévé válhat, de egy panel elfordításával el is tűnhet.

Ebben a 25 m2-es lakásban ötletes megoldással alakították ki a konyha és a nappali szimbiózisát.

Mobil, összecsukható étkezőasztalok, egymásba rakható székek

Ha több embert szeretnénk vendégül látni egy kis méretű lakásban, akkor mi lehetne praktikusabb, mint a kinyitható-összecsukható asztalok és székek használata. Mielőtt ezeket elővesszük, persze ágyunkat érdemes betolni / felhajtani, hogy legyen elég helyünk a vendégek fogadására.

Összecsukható étkezőasztal kerekeken a nappaliban, maximum 8 fő számára.
Dobogó munkasarokkal, amely alá betolható az ágy.

Összegezve, ha kisméretű lakásban szeretnénk élni, kicsit másképp kell gondolkodnunk a rendelkezésre álló belső terek kialakításáról. Ahhoz, hogy teljes értékű funkcióval bíró helyiségeink legyenek, multifunkcionális bútorokat, összecsukható és nyitható ágyakat, asztalokat és székeket, valamint olykor szokatlan megoldásokat is érdemes alkalmaznunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

AJÁNLJUK:

A konyha kialakítása – mire figyeljünk?

Sokan úgy vélik, hogy a konyha a ház közepe, és valljuk meg, sok igazság van ebben. Életünk sok tekintetben a konyha körül forog, itt főzünk, étkezünk, beszélgetünk. Akár sietve felhörpintünk egy kávét, vagy leülünk egy hosszabb beszélgetésre – a konyha hangulatos, kedvelt hely, mely a saját kis éttermünk is egyben.

Exit mobile version