Erre figyeljünk, ha használt házat vennénk

Eszes Ádám

4 perc

Valahol, a lelke mélyén kicsit mindenki szeretne kertes házban lakni. Kinti sütögetésekről és kerti partikról álmodozva azonban nem is gondolná az ember, hogy mennyi buktatója lehet annak, hogy a tökéletes otthonnak hitt ház valóban tökéletes legyen. Nem mindenki teheti meg, hogy új ingatlanba költözzön, hiszen még, ha anyagilag elérhető, akkor sem biztos, hogy a kiszemelt helyen van még üres telek. Ilyenkor mindenképp használt házat kell vásárolni, ehhez mutatunk egy pár tippet.

Vásárlás előtt az egyik, ha nem a legfontosabb lépés hogy meg kell tudni mindent a ház történetéről. Ki építette, hogyan, milyen anyagokból, jó-e az alapozás, stb. Az esetleges átalakításokat és az azzal kapcsolatos hatósági engedélyeket is érdemes átnézni a végső döntés előtt.

Statikussal is érdemes megvizsgáltatni az ingatlant, hiszen a szakértő egy laikusnál jóval előbb kiszúrja azokat a hibákat, amik később akár végzetessé is válhatnak a ház szempontjából. Ilyenek lehetnek a nagyobb repedések.

Fontos az is, hogy a ház energiahatékony legyen, azaz tartsa a hőt. Régi, egyrétegű nyílászáróknál és szigetelés nélküli falaknál rögtön érdemes hozzászámolni a vételárhoz ezeknek a korszerűsítését a jövőbeli alacsony villany- és gázszámlák érdekében.

Az energiahatékonyság egyik, ha nem a legfontosabb része a hőszigetelés. Érdemes vásárláskor rákérdezni a homlokzati hőszigetelés fajtájára, mert nem mindegy, hogy milyen anyagból készítették el. Vannak például olyan szigetelőanyagok, amelyek nem rendelkeznek olyan jó hőtartó és tűzvédelmi képességekkel, mint például a kőzetgyapot.

Nézze meg ezeket is:

Felújítás otthonainkban – fókuszban a szigetelés

Amennyiben nincs a házon hőszigetelés, érdemes azzal számolni, hogy a vételár kifizetése után még annak felrakására is költeni kell. Egyrészt saját zsebünket kíméljük meg azzal, hogy hőszigetelést rakatunk az ingatlanra, hiszen egy megfelelően kiválasztott és kivitelezett szigetelőrendszer a fűtési költségeket akár a korábbi felére tudja csökkenteni. Másrészt ez a hosszú távú, de évek alatt megtérülő befektetés a ház árát is jelentősen – millió forintokkal – emeli.

A jövő is számít

A környék kiválasztásánál ne csak a szomszédokra, hanem a helyi infrastruktúrára, a szórakozási lehetőségekre (ha van gyermek, akkor a tanintézmény közelségére) is kell gondolni, hiszen évek alatt több száz órát spórolhat meg magának az élelmes vevő azzal, hogy ha naponta akár csak húsz-harminc perccel kevesebb időt kell az utazásra fordítania.

Apropó, szomszéd: osztatlan közös tulajdon esetén mindenképpen érdemes ügyvédet is bevonni a folyamatba még a vásárlás előtt, akárcsak a szolgalmi utaknál, mert ezekből az ügyekből néha komoly gondok származhatnak.

Érdemes megtekinteni a környék rendezési terveit is, nehogy véletlenül egy autópálya, vagy körgyűrű, netán egy forgalmas bevásárlóközpont épüljön fel néhány tíz-száz méterre leendő otthonunktól.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

AJÁNLJUK:

Célegyenes az építkezésben: a lakásbelső kialakítása

Egy építkezés fáradságos és hosszadalmas folyamat – de egyszer csak elérkezünk a végéhez. Az egyik utolsó feladat frissen felhúzott családi házunk belső stílusának megteremtése, színek, burkolatok, berendezési tárgyak, stílusok kialakítása. Cikkünkben erről a már inkább örömteli szakaszról lesz szó. Választ keresünk arra, hogy mennyibe kerül az építkezés vége, hogyan spórolhatunk, avagy miért lesz ez ilyen drága?